2011. augusztus 1.

Spenótos rétes

A bolt előtt, egy nénitől vettem gyönyörű spenótot, aztán a boltban megláttam a réteslapot, és már meg is volt a mai ebéd :)

Hozzávalók 4 főre:
1 csomag réteslap
40 dkg spenót
15 dkg feta vagy feta jellegű sajt
vaj
só, bors, oregánó

A spenótot egy kevés olíva olajon, sóval megfőzöm, majd kihűlés után apróra vágom egy éles késsel. A feta sajtot és a spenótot összekeverem, sózom, borsozom, fűszerezem oregánóval. 
A rétes lapokat 4 egyforma csíkra vágom. Gyorsan kell dolgozni, mert a lap nagyon szárad és hamar törik. 
Vajat olvasztok. Egy ecsettel megkenek egy csíkot, majd ráteszek egy másikat. Az egyik sarkára ráteszek egy adag spenótot és elkezdem hajtogatni. A végén egy háromszöget kapok.
Holnap szintén rétes lesz, édes, túrós vagy valami hasonló, akkor majd részfotókat is készítek, arról, hogyan készülnek a háromszögek, ma Zsófi nem igazán hagyott időt a fényképezgetésre, örültem, hogy kész lett :)
A háromszögeket szépen egymás mellé rakosgatom a tepsiben, majd mindegyik tetejét bekenem olvasztott vajjal. 
175 C-os sütőben, szép pirosra sütöm, kb. 25 perc alatt. 
Szeretem a rétest, de a bolti rétes lappal nem igazán voltam/vagyok kibékülve. Az igazi rétes meleg konyhában, abroszos asztalon nyújtva készül, de ilyet tuti nem lehet Zsófi mellet megcsinálni még egy darabig :) Addig viszont marad a kész lap a bolti.
Az a baj, hogy ez sokkal szárazabb, mint az igazi rétes, nagyon törik mikor kész van, és vágni kell. Ezért gondoltam, hogy jobb ez a háromszög forma. Nem kell vágni, csak harapni :) ja és így az előnyére válik az, hogy szárazabb, mert ropogós lesz.

2 megjegyzés:

  1. Egyszerű és nagyon jó!! Melyik néninél lehet vásárolni friss parajlevelet?

    VálaszTörlés
  2. Ezt a spenótos rétes receptet elkérem, minden alkotórészét imádjuk, mégsem készítettem még így... köszi

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...